Beszállító Partnereink

Wellis Magyarország Kft

Megtiszteltetés számunkra, hogy a cég alapítása, azaz 2003 óta egyre többen választják a WELLIS termékeit, hogy fürdőszobájuk vagy kertjük újabb éke és az egészségükért tett lépéseik egyik bizonyítéka legyen. A WELLIS kádak és medencék jótékony, egészségre gyakorolt hatásairól sok forrásból szerezhet információt, de eddig kevés szó esett arról, hogy ezek megvásárlásával már a hazai ipart is támogatja.

A kezdetekben a WELLIS is kizárólag import termékekből állította össze kínálatát, de az évek során egyértelművé vált, hogy az európai piacon van még kapacitás és igény egy újabb gyártó egység kialakítására.


Az import termékek nemcsak hosszú szállítást követően jutnak el hazánkba, illetve Európába, de minőségükkel kapcsolatban is gyakran tapasztalható kifogás, ami jelentősen megnehezíti a forgalmazó cégek helyzetét. Világszerte tapasztalható a zöldmezős beruházások térnyerése, amelyekkel nemcsak munkahelyet teremtenek a vállalkozók, de az új technológiák alkalmazásával lépést tartanak a globálisan növekvő igényű környezetvédelmi elvárásokkal is. A WELLIS csoport céljaiban azonosul e gondolattal, ennek jegyében indította el 2010 tavaszán saját kád és masszázsmedence gyártását.


Jelentős mértékű beruházás és a szakembergárda összehangolt munkája előzte meg a közel 7000 m²-es gyártócsarnok kialakítását, ahol jelenleg több soron, robot technikával felszerelt gyártóegységekben valósul meg a hazai termékek gyártása.

A Gulliver BARTER Program keretében a megvásárolni kívánt termékek, illetve szolgáltatások árait részben vagy teljes egészében saját szolgáltatásaival, a szálláshely programcsomagjaival is kiegyenlítheti.

Belépés